Szereplők:


Kántor János tenor
Juli, a felesége szoprán
Böbék Samu, Juli apja basszus
Böbékné mezzoszoprán
Piókás szüle alt
Mári néni alt
Zsuzsi szoprán
Weintraub tenor
Weintraubné mezzoszoprán
Orvos bariton
Kisbíró tenor
Bíró bariton
Kistót basszus
Öregasszony alt
Józsika próza
Pap próza
Falusi nép vegyes kar
Játszó gyermekek gyermekkar


Történik a XX. század elején egy ormánsági faluban.

 
I. FELVONÁS

I. Kép.


1. Jelenet. /Böbékékkel szomszédos falusi udvar, középen koporsó.
Jelen vannak:  Pap, Böbék, Böbékné, Józsika, Szomszédok, Falusi nép./

Pap: Kedves Atyámfiai!
Ismét összegyülekeztünk, hogy utolsó útjára kísérjünk egy meghalt testvért.
Pintér József életének hatvanhatodik évében elköltözött oda, hol nem számolják az éveket.
Itt fekszik magányosan, nincs mellette a felesége, hogy az utolsó órán könnyet ejtsen érte.
Ő már kint porladoz a temetőben.
Meddő volt szerelme, nincsenek gyermekei, sőt nincsenek rokonai sem.
Pintér József atyánkfia utolsó hajtása a törzsnek, mely egy ezredéven keresztül virágzott és gyümölcsözött.
Kérdem én ennél a koporsónál megéri-e vajon ez a nép a következő száz esztendőt?
Ki tudja, holnap kit szólít el közületek az Úr, melyik udvaron sír fel a gyászének, melyik ház marad üresen, melyik föld szántatlan, vetetlen?
Fohászkodjunk, adjon erőt az Úr, bűneink levezekléséhez, adjon erőt utaink felismeréséhez; még nem késő, amíg a síron innen állunk, de jaj nekünk, ha már a sír partjáig jutottunk, mert a sír nem adja vissza az életet.
Életet csak Élet adhat.
Kórus: Életet csak Élet adhat.
Életet csak Isten adhat.
Kórus: Életet csak Isten adhat,
mert Ő az Élet,
Kórus: Ő az Élet.
Mi pedig az Élet szolgálói vagyunk.
Ámen.
 
2. Jelenet. /Bíró, Kisbíró, Weintraub, Weintraubné, Mári néni./

Kórus: Nem kell többet szenvedned már,
Sírod mélyén új élet vár.
Elhagyván a földi létet,
Várjon rád az örök élet.

/Az ének alatt beszögezik a koporsót és a menet megindul a temető felé./

Böbék Samu: No, szegény Józsi, hát ő is elment.

Böbékné: Bár mennénk már mi is utána.

Kórus: Lelked szálljon az ég felé,
Járulj Isten trónja elé.
Nyerd el kegyes bocsánatát,
Legyen a menny örök hazád.

/Elvonulnak, a Pap a Hívekkel, a koporsót a Szent Mihály lován viszik./

Mári néni: Ki hitte volna, hogy ilyen hamar megnyugoszik...
még tegnap is milyen jót evett.

Bíró: Jól beszélt a pap.

Böbék: Azért fizetjük.

Böbékné: Mondhatott volna okosabbat is.

Bíró: Okosabbat? Okosabbat talán, de igazabbat aligha.

Böbékné: A pap dolga, hogy vigasztaljon.

Bíró: Maholnap már nem lesz kit vigasztalni.

Böbék: Már hogyne lenne?
Mi még itt vagyunk!

Weintraub: Böbék uram! Most ki örökli a vagyon?
Bíró uram! Mondja, most ki örökli a vagyon?
Bíró: Talán meg akarja venni, Weintraub úr?

Weintraub: Miért ne?
A szorgalmas munkának megvan a maga gyümölcse.
Dolgozok, spórolok; szép lassan gyarapodok.
Kell a birtok, mert sok a gyerek.

Weintraubné: Kell a birtok, mert sok a gyerek.

Böbék: Gürcölnek ezek, majd a szemük esik ki és szaporodnak, mint a nyulak.

Weintraub: Maguk esznek, isznak, csak dúskálnak,
mi pedig gürcölünk, he kell koplalunk.

Weintraubné: Mi pedig koplalunk, ha kell...

Weintraub: Ezért van nekünk és maguknak nincs.

Weintraubné: Maguknak nincs.

Weintraub: Az élet megy tovább, ha megállunk, meghalunk.

Weintraubné: Ha megállunk, meghalunk.

Kisbíró: Még bele sem tették a sírjába,
már alkudoznak a házára, földjére.

Bíró: Tán még a földet is megvenné, Weintraub úr?

Weintraub: Miért ne?
Jönnek a rokonok, ők is idetelepednek.
Jönnek és vesznek.

Weintraubné: Jönnek és vesznek.

Weintraub: Szükség van a házra is, földre is,
mert igen nagy a család.

Weintraubné: Mert igen nagy a család.

Bíró: Lám a más fajta szaporodik,
csak a magyar pusztul...
De mi magunk is akarjuk,
hogy így legyen.

/Beszögezik a ház ajtaját és ablakát./
/Weintraubék elmennek./

Böbék: Na, ennek is vége!

Böbékné: Én meg elszaladok a Piókás szüléhez.
Jöjjön el, kenje meg a derekamat,
mert igen érzi az időt.

Mári néni: A derekad fáj?

Böbékné: A Juli miatt.

Mári néni: Hát úgy van?

Böbékné: Már három hónapja.

Mári néni: Eredj csak Zsófi, jól teszed.
Áldott jó keze van a szülikének...

/Az asszonyok elmennek./


3. Jelenet. /Böbékné és Mári néni nélkül./

Bíró: Elvitték a holtat,
de az igazi koporsó itt maradt. /A házra mutat./
/Zsuzsi jön./

Böbék: No nézd csak, itt jön a halálmadár, a Jehova szolgája.

Zsuzsi: Békesség...

Kisbíró: Itt lassan mindenki a Jehova szolgája lesz.
A Piócás asszony szaporítja őket,
meg a fejfákat kint a temetőben.

Bíró: Jöjjön Samu bácsi, nézzünk be a kocsmába.

Böbék: Most nem.

Bíró: Akkor Isten áldja.

Böbék: /Biccent, a többiek elmennek, Böbék az udvarába ballag./


4. Jelenet./Böbék, János./

János! János!
Hová ment a kisgyerek?
Mert baja eshet, még megfázik.
Miért nem vigyáztok rá?

Kántor János: Most megijedt, mert koporsót látott?
Mert halottat látott?

Böbék: Baja eshet a gyereknek, miért nem vigyáztok rá?

János: Látom, hogy a Piókás szüléhez járnak megint...

Böbék: Ki vagy te, hogy beleszólj?
Senki se vagy te itt, csak egy vő!

János: Vő vagyok, de kutya az nem vagyok!
Hallja!
Ezt jól jegyezze meg!
Ha a piókás asszony idejön,
amíg a feleségem áldott állapotban van,
letöröm a derekát!

Böbék: Mit teszel te?
Mit képzelsz ki vagy te?
Akkor mégy innen, amikor én akarom!
De hol marad a kisgyerek?

János: Lehet, hogy a jégen csúszkál.

Böbék: Micsoda? A jégen?
Hátha beszakad a jég?
Megfázik és megbetegszik!
Ez az egy gyerek van és erre sem vigyáztok?

János: Hadd mulassa magát, úgy erősödik.
Hisz kisgyerek még.

Böbék: Ahelyett, hogy a gyerekre vigyáznál,
azt akarod, hogy legyen még kettő, három?

János: Ha pörölni akar, menjen be a házba.

Böbék: Ott pörölök ahol én akarok!
A ház az enyém!
Az udvar az enyém!
Itt minden az enyém!
A tied a nagy semmi!
Mert mid van neked mondd?
Az a kis szőlő? Nahisz!
De gyereket azt akarnál, ha hagyná az ember.

János: A szomszédja házát épp hogy beszögezték,
magának meg az fáj, hogy Julinak megint gyereke lesz?
Hát tudja meg, igen, megint gyereke lesz!
Az a szép, ha nagy a család!
Ha a gyerekek az anyjuk köré gyűlnek.
Az életben egymást támogatják,
Szeretetben élnek.
Ez az igazi erő, az összetartozás szent ereje!
Én egyedüli gyerek voltam,
árván magamra maradtam...
Védtelen ág vagyok, magányos hajtás.
Én nem akarom, hogy a fiam is magára maradjon,
nem akarom, hogy ezt a házat is beszögezzék!

Böbék: Ne törődj azzal, ha beszögezik.
Ez a ház az enyém, te bolond.
Ez a ház Józsikáé lesz majd.
A földek is, mind, mind!
Legyen belőle ember!
Hadd legyen belőle EMBER!
Nem akarok itt koldust látni többé!
Az én házamban nem lesz több gyerek!
Ha nem tetszik, le is út, fel is út!

János: Az életemet maga ne rendezze be!
Elmegyünk, ha kell, legyen!
Az asszony és a gyerek velem jön!
Maga meg gyújtsa föl a házát,
rendezze dolgát az Istennel, ahogyan akarja!

Böbék: Koldusok!
Tolvajok!
Gazemberek!!


/Függöny/



II. Kép.


1. Jelenet./Este. Böbékék szobája gerendás parasztházban. Juli, Böbékné, Mári néni, Józsika./

Józsika: /olvassa/
Szent István király megszilárdította a kereszténységet. Törvényeket hozott a kereszténység védelmére.

Mári néni: Milyen okos ez a gyerek,
még pap lesz belőle.

Böbékné: /Julihoz/
Hagytad, hogy elszökjön a temetésről és ott csúszkáljon a jégen.

Mári néni: Vigyázni kell, a jég könnyen beszakadhat.

Böbékné: Erre az egyre sem tudtok vigyázni,
az urad mégis másikat akar.

Juli: Ha már így vagyok, magam se bánom.
Legyen csak még egy gyerekünk.

Józsika: Szent István király megszilárdította a kereszténységet. Törvényeket hozott a kereszténység védelmére.

Böbékné: Minek több gyerek?
Nem kell több gyerek.

Juli: Hadd legyen még egy gyerekünk.
Jaj, félek megver az Isten.
Megver, érzem, hogy megver.

Böbékné: Hogy verne meg?
Engem se vert meg.
Mit csinálnál most, ha öten volnátok testvérek?

Mári néni: Nem patkány az ember, hogy hullajtsa a kölykit.
Arra való az ész, hogy éljünk vele.

Juli: Mári néni is megtette?

Mári néni: Melyikőnk nem, édes lányom.
Az ember szaporodik, a föld meg nem.
Mi jutna az örökségből egynek - egynek?

Józsika: Szent István király megszilárdította a kereszténységet. Törvényeket hozott a kereszténység védelmére.

Juli: Istenem, de hátha megölnek?
Kendtek nem érzik azt, amit én...

Mári néni: Négyszer megtettem és mégis itt vagyok.

Juli: Úgy érzem, megver az Isten, ha megteszem.
Megver, megver.
Mári néni nem akarom!
Nem akarom!

Böbékné: Egy poronty miatt beszél annyit.
Nekem nem kell.
Apádnak nem kell.
Senkinek sem kell!

Juli: Az uramnak kell!
Böbékné: Az Istennek is egy fia volt.

Józsika: Szent István király megszilárdította a kereszténységet.


2. Jelenet./Zsuzsi/

Zsuzsi: Békesség.
Visszahoztam a bögrét, köszönjük.

Juli: /Hosszasan nézi Zsuzsit/

Zsuzsi: Mit nézel Juli? /Megérti, hogy a leromlott állapotát nézi/
Jézus nevében kérlek, ne tedd meg!
Ne tedd meg!

Juli: Hallja édesanyám?

Böbékné: Ne törődj vele édes lányom.
Ne törődj vele Julikám!

Zsuzsi: Légy erős és ne tedd meg!
Ne hallgass a gonoszok szavára!
Én gyenge voltam engedtem a gonosznak és mi lett belőlem?
Békesség legyen mindnyájukkal. /el/

Mári néni: Ne törődj vele édes lányom.
Bolond ez, Jehovista.

Juli: Isten ujja ez édesanyám, érzem.
Nem látja?
Úgy néz ki szegény mint egy élőhalott.
Virágzó lány volt még a minap, s mi lett belőle?
Én is ilyen leszek, ugye édesanyám?
Kiszáradok mint a kóró.
Félek, úgy félek, megver az Isten,
ha magzatom ellen támadok.
Kendtek nem érzik azt amit én...
Ó János, hol maradsz ilyen sokáig?
Nélküled oly erőtlen vagyok.

Józsika: Szülém!
Hogyan szilárdította meg a kereszténységet Szent István király?

Böbékné: Úgy kedvesem, hogy a pogányoknak meg kellett keresztelkedni.

Józsika: Aztán hogyan hozta a törvényeket, honnan hozta?

Böbékné: Az úgy volt kedvesem, hogy imádkozni kellett, meg konfirmálni.
Jaj volt annak, aki nem engedelmeskedett.
Aki ellenállt, azt levágták!

Mári néni: Pap lesz belőle, meglátjátok!

Böbékné:  Pap ám a fenét!
Még mit nem?
Hogy pap?
Inkább módos gazdag polgár leszel.
Megházasodsz gazdagon,
megházasodsz rangosan, kincsem, kedvesem. /megöleli/


3. Jelenet./Böbék/

Böbék: Jó estét.
Cudar idő van odaki.
A kisgyerek nem alszik még?

Józsika: Nagyapám!
Ez a fránya Szent István nem megy a fejembe.

Böbék: Minek neked az a Szent István?
Nem szorulsz te rája.
/a feleségéhez/ Mit mondott a Piókás szüle?

Böbékné: Eljön.

Böbék: Nem látott meg a pap, vagy az orvos?

Böbékné: Mi közük hozzá?

Juli: Én édes Istenem, mi lesz velem?
Mi lesz velem?

Böbékné: Ne sápítozz, inkább fektesd le a gyereket.

Juli: Gyere kisfiam,
aludni kell már neked ilyenkor.

Józsika: De édesanyám!
Még nem tudom a Szent Istvánt!

Böbék: Hagyd már azt a királyt,
hiszen ezer éve halott.
Eredj csak aludni.

Juli: /Hátraviszi Józsikát, lefekteti, mialatt Böbék vacsorázik, énekel neki/
Mikor fésültelek, ugye nem téptelek?
Mikor mosdattalak, ugye nem szidtalak?
Gyenge karjaimmal, ugye hogy óvtalak,
Esti nyugováskor betakargattalak.


4. Jelenet. /János/

János: Mi van vacsorára?

Böbék: Ezt érted, mi van enni?

János: Megdolgozok érte rendesen.
A bor bántja, meg a fösvénység,
sokat ivott megint./eszik/

Juli: Mikor beteg voltál, ugye ápoltalak?
Réti teafűvel beborogattalak.
Gyenge karjaimmal, ugye hogy óvtalak,
esti nyugováskor elringattalak.
/egy kicsit még fogja a gyermek kezét, majd betakarja, megcsókolja/

János: Láttam a piócás asszonyt.
Vajon hová mehetett?
Mári néni: Jöhet az még ide is.

János: Megmondtam, letöröm a derekát, ha ide jön.
Amíg Juli úgy van, ide ne jöjjön!
Hol a lámpa?

Böbékné: A helyén.
Menj csak etesd meg az állatokat.

Juli: Elaludt a szentem.
Olyan szép az arca, amikor aluszik.
Hallgatta az éneket és fogta a kezem.
Min veszekedtetek?

Böbékné: Az urad a Piókás szüle ellen van.

Böbék: Ha nem tetszik neki ami itt folyik, elmehet!

Juli: Édesapám!
Csak nem kergeti ki az uramat?

Böbékné: Istenemre megteszi, még megérheted.


5. Jelenet. /Böbék nélkül és Piókás szüle/

Piókás szüle: Jó estét.
De jó meleg van idebent.

Böbék: /fogja a kalapját és kimegy/

Piókás: János itthon van?

Juli: Itthon.

Piókás: Jobban szeretném, ha nem lenne,
mert igen haragszik rám.
Nem akarom, hogy kiabáljon velem,
hogy megüssön...
olyan gyönge a szívem,
már csak az Isten irgalma éltet.

Juli: Igaz, hogy Gyurkó Mari olyan beteg lett?

Piókás: Elhívtak, hogy segítenék rajta,
de hektikára nincsen orvosság.

Juli: Két napja még olyan volt, mint a nyíló rózsa.

Piókás: Két nap két esztendő lehet, ha az Isten úgy akarja.
Erővel doktorért akartak menni,
de mit segíthet ott az orvos, vagy a tudomány,
ahol már én sem tehetek semmit?
No hát, mi van a derekaddal Zsófi?

Böbékné: Meg kell kenni.

Piókás: /egyre csak Julit nézegetve.../
Lehet, azt lehet... mikor esett belé a baj?

Böbékné: Vagy három hónapja.

Piókás: Szóval három hónapja?
Hát majd megkenjük.
De hogyan, amikor János itthon van?

Juli: Istenem Atyám... bocsásd meg vétkeinket...
Ne vígy minket kísértésbe... szabadíts meg a gonosztól...

Piókás: Ha János nem bánt, nem bánom.

Böbékné: Azt próbálja csak meg,
Az uram kiveri a házból!

Piókás: Jól van lelkem, egy kis paradicsomot, vagy öt üveggel.

Böbékné: Öt üveget adok szülike.

Piókás: Aztán egy kis savanyú uborkát,
igen szeretem.

Böbékné: Kapsz egy kis savanyú uborkát,
mert igen szereted.

Juli: Jaj nekem, bárcsak meghalnék.

Mári néni: Ne kísértsd az Istent, virágom.

Piókás: Adsz még egy kis kolbászt, hurkát, ha disznó öltök.

Böbékné: Kolbászt, hurkát.

Piókás: Kolbászt, hurkát, két mázsa búzát,
ahogy megegyeztünk.

Juli: Úgy félek, hogy meg kell halnom,
megölnek érzem.

Mári néni: Nem kell félned lányom,
megsegít az Isten.

Juli: Nagy Isten óvd meg ártatlan vérem.

Mári néni: Nem kell félned lányom megsegít az ég.

Piócás, Böbékné:  Ahogy megegyeztünk.

Juli: Máris megegyeztek, jaj nekem!

Piókás: Jól van lelkem, egy kis paradicsomot.

Böbékné: Egy kis paradicsomot,

Piókás: Vagy öt üveggel.

Böbékné: Öt üveggel adok szülike.

Piókás: Aztán egy kis savanyú uborkát,

Böbékné: Savanyú uborkát,

Piókás: mert igen szeretem.

Böbékné: mert igen szereted.

6. Jelenet. /János/

Juli: Végre itt vagy János!

János: Mégiscsak idejött, vén szipirtyó?

Piókás: Jánoskám, Jánoskám, hát itthon vagy?

János: Örül neki mi?
Kifelé! Semmi dolgod nincsen itt! Kifelé!

Böbékné: Házamból a vendéget elűzni, hogy mered?

Piócás: Irgalmazz Jánosom.

János: Takarodj innen!
Pusztulj csúf boszorkány!

Piókás: Jánoskám ne tégy csúfot velem,
meg ne üss!
Ne bánts, ne bánts, ismerj Istent!

Böbékné: Csendőr kell ennek!

Juli: Ó János védj meg engem,
nélküled olyan gyenge vagyok.

János: Édes kicsi feleségem, nyugodj meg.
Ezt a boszorkányt meg elűzöm innét!


7. Jelenet. /Böbék/

Böbék: Mi történik itt?

Piókás: Jaj meghalok!
Megöl a vőd!
Én csak segíteni akartam!

János: Takarodjon innen! Kifelé!/Kipenderíti az asszonyt/

Böbék: Most aztán szedd a sátorfádat és eredj!
János: Elmegyek én, szívesen, örömest,
de csak együtt Julikával,
de csak együtt Józsikával.
Hárman együtt, most elmegyünk,
új élet vár reánk.
Nem leszek többé kapca-rongya, cseléd!
Julikám szedd a holmit, fogd a gyereket, indulunk!

Juli: Éjnek évadján hova menjünk János?

János: Akárhova, csak innen el.

Böbékné: A mi Julikánkat nem viszed el,
nem azért neveltük.

Böbék: Ha a lányom elmegy, fölgyújtom a házat inkább,
de semmit se hagyok rátok!

János: Vigye a sírba mindenét!
Szedd a holmit, már is indulunk!

Böbék: Én leütöm ezt a gazembert! /Ráront Jánosra, de nem bír vele/

János: Vigyázzon öreg, még megüti magát,
s azt nem akarom.

Józsika: Édesapám! Ne bántsa öregapámat!

Juli: Csak úgy elhagyjam apámat, anyámat,
éjnek évadján a szülői házat?

Böbék: Ez a tiszta beszéd!

János: Feleségem vagy e még?
Hű feleségem vagy e még?

Böbék: A lányom, s a kisgyerek itt maradnak!
Te pedig pusztulj a házamból!

János: Utoljára kérdem jössz e? /Juli hallgat/ Jössz e?
/Juli hallgat/Akkor már oda van a mi életünk örökre.

Juli: Ó János ne hagyj el!
János: Hitvány asszony, rongy asszony,
te sem vagy különb a többinél!

Böbék: Takarodj a házamból!

János: Itt a gyűrűd!
Élj a magad módján, én is élek a magamén! /Elrohan/

Juli: Ó János mi lesz velem nélküled?
Édes Istenem!


/Függöny/

 
II. FELVONÁS

I. Kép.


1. Jelenet. /Böbékékék háza. Böbék, Böbékné és Juli ebédelnek/

Böbékné: Megint nem eszel, kedvesem.

Juli: Nem megy le a torkomon édesanyám.

Böbék: Búbánatos élet ez,
elfacsarodik a szívem, ha rád nézek.

Böbékné: Mindjárt itt lesz az orvos.

Juli: Bár venne magához az Isten,
hogy ne legyek terhére senkinek.

Böbékné: Meggyógyulsz ne félj.
Józsika meg szépen megnő,
derék ember lesz belőle.

Böbék: Hol az a kisgyerek?
Már megint nem jött haza ebédre.

Juli: Játszik valahol,
majd megjön, ha megéhezik.

Böbék: Miért nem mégy utána?

Juli: Beteg vagyok én nagyon,
vége az én életemnek.


2. Jelenet. /Mári néni/

Mári néni: Adjon Isten.
Hogy van a Juli?

Juli: Meghalok én hamarosan Mári néném.

Böbék: Hallgass!
A doktor azt mondja meggyógyulsz.

Mári néni: János után meg ne bánkódjál,
ujjat húzott a világgal,
most aztán viselheti a következményeket...

Juli: Mi történt vele Mári néném?

Mári néni: Hiába futkos munka után,
nem ad neki senki.
Megegyeztek a nagygazdák,
hogy nem adnak neki munkát.

Juli: Kegyetlen világ!
Embertelen!
Embertelen és önző!

Böbékné: Az urad volt kegyetlen.

Juli: De neki igaza volt édesanyám!

Böbék: Hallgass!
Lám, van becsületem a faluban,
ellenem nem mer tenni senki.

Mári néni: Hallottátok e, hogy Weintraub megvette a
Pintér József házát?

Böbékné: Ezt, amit a minap beszögeztek?

Mári néni: Ezt hát, úgy bizony, ezt.
Hát azt hallottátok e,
hogy Weintraub megvette János szőlőjét is?

Juli: Eladta a szőlőt, egyetlen örökségét.
Ó szegény János
elárvult, elárult párom;
faragják már neked nehéz koldus botod,
ácsolják már nekem néma sírkeresztem.


3. Jelenet. /az Orvos/

Orvos: Szép jó napot mindnyájuknak.

Böbék: Isten hozta doktor úr.

Orvos: Hát hogy van a menyecske?
Látom, sokkal jobban. Igaz-e?
Hamarosan táncolhat majd.

Böbékné: Látja doktor úr, milyen bajt hozott ránk a véletlen;
csak ráállt a létrára, megcsúszott
és meglett a baj.

Orvos: Sokan esnek le a létráról ezen a vidéken,
persze csak úgy véletlenül...
Kántorné, most már túl van a veszélyen.
Ha kíméli magát, szép lassan rendbejön.
Rám már nincs is szükség.
Ami baj még van,
azon az én tudományom sem tud változtatni.

Böbék: Mi baj lenne még doktor úr?

Orvos: Bele kell nyugodniuk, hogy a fiatalasszonynak
nem lehet több gyereke!

Juli: Szentséges Jóatyám!
Tudtam, hogy megver az Isten!

Orvos: Előbb kellett volna vigyázni,
hogy ne essenek le a létráról.
Ez az a létra, amiről az asszonyok
pokolra jutnak, a pokolba zuhannak.
Köszönjék meg az Istennek, hogy nem lett nyomorék.
Az urával meg béküljön ki szépen,
az a szegény ember is csak emészti magát.
Én meg, remélem egyszer elkapom azt,
aki miatt maguk mindig leesnek a létráról,
s akkor elbánok vele!


4. Jelenet./az Orvos nélkül/

Böbékné: Ne sírj.
Ne ríj...
Megbolondul itt az ember!

Juli: Az életemet tönkretették,
az uramat elüldözték,
nincs már miért éljek.
Minden ami örömöm volt,
az mögöttem van,
rám csak a bánat vár.
Ó, mivé lett az én életem?
Hova tűnt az én boldogságom?
Hallgattam a gonosz szavára,
a létráról a pokolba zuhantam,
ahonnan már nincs visszaút.

Böbékné: Nem tudja senki, hogy nem lesz gyereked.
Ha elválsz kaphatsz még gazdagabbat is,
derekabbat is a féleszű uradnál.

Juli: Egy ember volt a világon,
azt is elvesztettem.
Nem kell már nekem senki
se igaz úton, se hazugsággal.

Mári néni: Azért adott az Isten észt,
hogy éljünk vele.

Juli: Nem az Isten adta azt az észt,
hanem a Sátán!

Böbékné: Tisztára megbolondult!

Juli: Akkor bolondultam én meg,
amikor magukra hallgattam.
Akkor lett belőlem kiszáradt gyümölcsfa.
Kivágtak engem, s a tűzre vetettek.



5. Jelenet./Zsuzsi/

Zsuzsi: Békesség.
Milyen sötét van ebben a házban...
Juli!
Hát mégis ide jutottál?
De bízzál, az Isten kiválasztott téged!
Így indultam el én is a Jehovához vezető úton.
Intést kaptam, hogy jöjjek el hozzád,
mert kiválasztott vagy.
Jöjj velem a gyülekezetbe,
valld meg bűneid, mert itt az Ítélet Napja.

Juli: Ha azért küldtek, hogy segíts nekem,
akkor menj el az uramhoz,
mondd el neki, hogy se éjjelem, se nappalom.
Elpusztulok, ha nem visz el ebből a házból.

Zsuzsi: Hagyd az urad!
Egész éjszaka dorbézolt a kocsmában!
Muzsikáltat, vesztét érzi!

Juli: Értem teszi.
Zsuzsikám eredj, rád tán még hallgat.
Mondd meg neki,
vele akarok lenni halálomig.
Vegyen vissza,
vigyen el innen.


6. Jelenet./Kisbíró, Öregasszony, a falu népe/

Böbék: Jaj! Végem van!
Végem van!

Kisbíró: /Karjaiban hozza Józsikát/

Kórus: A... Mi történt?
A... Hozzák már!

Öregasszony: Él e még?

Böbék: Él e még?

Kórus: Él még tán.
Itt hozzák, utat, utat, utat! Vigyázzatok!

Böbékné: Mi történt?

Kisbíró: Isten legyen irgalmas!

Öregasszony: Milyen csapás!

Böbék: Végem van!

Juli: Józsika!
Kisfiam!
Gyermekem!

Mári néni: Isten legyen irgalmas,
mi lelte a kisgyereket?

Kisbíró: Ott mentem a Tapasztó mellett,
ahol a gyerekek csúszkálnak.

Juli: Vége már a kisfiamnak!

Kisbíró: Egyszer csak összefutnak, visítoznak.
Futottam én is, ahogy csak bírtam,
de már akkor a jég alá került.

Kórus: Beszakadt a jég alatta,
jég alá került!

Böbékné: Jaj! Nem halt meg tán, él e még?

Öregasszony: Dörzsölni kell a testét,
hóval dörzsöljétek.
Gyorsan hozzatok havat,
azzal dörzsöljétek.

Böbék: Doktort! Doktort!
Hívjátok a doktort!

Öregasszony: Hívjátok inkább a Piókás szülét!

Juli: Jaj! Megdermedt már!
Vége az én kisfiamnak!

Böbék: Doktort a föld alól is!
Meghal az unokám!

Kórus: Irgalmas Isten!
Jaj oda van!

Juli: Nyisd ki szemecskédet,
mozdítsd kezecskédet.

Valamennyien: Irgalmas Isten! Már oda van!


7. Jelenet./Piókás szüle/

Piókás: Hallom baj érte a Józsikát.

Juli: Hozzá ne nyúljon!

Piókás: Hadd lássam a kisgyereket.

Juli: Ne nyúljon hozzá!
Orvost hozzanak!
Meghal az egyetlenem!
Meghal a kicsi fiam!
Nyisd ki szemecskédet,
mozdítsd kezecskédet.
Józsikám! Kisfiam!
Hideg a szíved,
dermedt a tested,
Jaj nekem, ki könyörül rajtam?
Hozzá ne érjen!
Száradjon el a keze!

8. Jelenet./Orvos/

Orvos: Hol a gyerek?Kórus: Ott fekszik már
kiterítve
Juli: Él még?

Orvos: Itt már nincs segítség.Kórus: Nem mozdul már,
hideg a teste,
ártatlan lelkét
az Úr magához vette.

Böbék: Hátha bevinné a kórházba?
Ha megoperálná?

Orvos: Itt már nem segíthet emberi ész,
Itt már nem segíthet semmi.

/A színfalak mögül felcsendül János mulatozása/

Juli: Jézusom!
János!
Engem keres, hiszen hívattam.

9. Jelenet./Orvos nélkül, János a zenészeivel/

János: Túlsó soron nyílik a virág,
egész éjjel érzem a szagát.
Kire vessem fekete szemem?
Ki vigasztalja meg a szívem?

Hármat tojott a fekete kánya
engem szeret a kend barna lánya
Kikityembe, kukutyomba
gyere rózsám a karomba!
/iszik a kezében lévő üvegből, majd táncol/
Heje haj!
/látja, hogy az üveg kiürült, a földhöz vágja/
De szép társaság gyűlt itt össze.
De vígan vagytok Julikám.

Juli: Csendesebben János, ebben az órában...

János: Mert ésszel él az ember, igaz-e?

Böbékné: Meg ne lássa a kisgyereket, mert megöl minket.

János: /észreveszi a Piókás szülét/
Hát te is itt vagy?
Hadd tépjem ki a nyelvedet a kígyószádból,
mert ütött az órád!/félre löki/

Piókás: Segítség! Csendőr!

János: Aki idejön, az halálfia!
/Julihoz/ De szép menyecske vagy te...
és milyen sápadt az orcád...
Hogy van az én hites feleségem,
az én hűséges, holtomiglan feleségem?

Juli: Édes jó uram, Jánosom,
a kisgyerek... a kisgyerek...

János: A kisgyerek, mert ésszel él az ember?
Ésszel élek én is.
Iszok, muzsikálok,
iszok mulatozok!
Van itt pénz elég!
Amennyit akarsz!
Mert volt még négy hold szőlőm,
az atyai örökség.
Kell-e ruhára? Itt van!
Kell-e cipőre? Itt van!

Juli: Térj eszedre János!
A kisgyerek! A kisgyerek!

János: Itt van Józsikának csizmára, bundára.
Hadd legyen első gyerek a faluba!

Böbék: Dobjátok ki innen!

János: Állj! Megállj!
Nem vagyok már „vő” a maga kapcarongya,
van már pénzem.
Ebben a házban mindig a pénz beszélt,
most én beszélek!

Juli: Kedves uram nagybeteg a kisgyerek.
Nagybeteg...

János: Koporsót neki!

Kórus: Jaj! Jaj!!

János: Koporsót minden gyereknek ebbe a faluba!!

Kórus: Ó jaj! Jaj!!
Nem tudja mi történt!
Ó jaj! Jaj!!
Nem érti mi történt!!

János: Be kell szögezni minden házat!

Juli: Jaj Jánosom ne káromold az Istent,
meghalt a kisgyerek!

János: Ki halt meg?
Miféle kisgyerek?/megérti/
Józsikám!!!

Kórus: Az Isten így büntet!

János: Kisfiam!!!

Kórus: Az Isten így büntet!

János: Jaj nekem! Józsikám, gyermekem!

Kórus: Rád sújt amikor nem várod.
Ott ér el ahol nem várod. Jaj!!

Böbék: Most végem van.Juli: Édes kisfiam,
Elért az Isten Bűntető keze.Egyetlen gyermekem.
Ártatlan kisfiam
Józsikám.

Böbékné: Gyermekem, lányom,János: Jól mondja, elérte az
édes Julikám,Isten keze.
elvesztettedKisbíró: A bűn, s a vétek,
egyetlen gyermeked.a bűnösre száll.
A bűn az én vétkem volt.

János: Készítse a szögeket, mert ezt a házat is beszögezik majd.

Kórus: Jaj! Beszögezik.
Nem lesz ki lakjon benne,
mert itt fekszik kiterítve!Juli, János:  Hogy éljek nélküled?
Gyászuk, bánatuk az égre kiált!

Juli: Józsikám!

János: Jéghideg vagy!

Juli: Kisfiam!

János: És mozdulatlan!

Kórus: Békesség szálljon rátok.
Megnyugvás, béke szálljon rátok.
Szálljon rátok béke, béke.

János: Most menjetek ki innen!
Mindenki menjen ki!

Juli: János!
János...

János: Emlékezz...
Amikor hívtalak, nem jöttél velem.
Azt hittem boldogok leszünk,
de minden másképp lett.
Romlott világ ez, benne romlott emberek,
megrontottak téged is!
Amikor hívtalak, nem jöttél velem.
Azt hittem boldogok leszünk,
de megrontottak a gonoszok!
Ezen a pénzen pedig temessétek el a fiamat!
Fejfájára azt írjátok:
Itt nyugszik Kántor Józsika,
élt nyolc esztendőt!

/Függöny/
II. Kép.

1. Jelenet./Falusi templom belseje. Hátul János húzódik meg a homályban, Juli nem veszi észre/

Juli: Itt állok előtted Uram,
bűneim szörnyű terheivel.
Adj enyhülést.
Te, aki a szívembe látsz,
tudod milyen nyomorult vagyok,
add bocsánatod.
Istenem, Atyám, hozzád kiáltok!
Enyhítsd fájdalmamat
és bocsásd meg vétkeimet...
Utat tévesztettem,
mindenemet elvesztettem,
bezárult előttem az élet kapuja.
Elpusztítottam a szívem alatt
fogant magzatomat,
akit te adtál nekem.
A másikat, ki a szemem fénye volt,
tőlem visszavetted.
Rossz anya voltam és rossz feleség!
Legalább az élőt add vissza Uram,
elűzött emberemet térítsd jó útra.
Add, hogy ne kocsmázzon,
békére találjon.
Legyen újra igaz, hűséges, dolgos ember.
Hallgasd meg Uram könyörgésemet.
/János előlép az őt rejtő templomszegletből/
Jánosom! Jó uram!

János: Julikám! Kedvesem! Egyetlenem!

Juli: Hitvesem! Jó uram!
Azt mondtad rongy asszony vagyok,
bocsáss meg nekem ebben az órában.

János: Én vagyok az aki a bűnt elkövette,
magadra hagytalak nehéz órád idején.
Elhagytalak Julikám, mikor az Isten is elhagyott.
Rosszra válik a szív, pusztítóvá lesz;
ha elhagyjuk azt akit szeretünk,
ha elhagyjuk azt, aki minket szeret...

Juli: Jánosom, uram, édes egyem.Ne hagyjuk el akit szeretünk,
Ne hagyjuk el aki minket
János: Ó édes feleségem,szeret, mert a szívünk
ne hagyjuk el akit szeretünkkeserűvé válik.
Ne hagyjuk el, aki minket
szeret; mert szívünk
keserűvé válik.
Gyere velem, próbáljuk meg újra.
Az örökségem ugyan oda van,
de a kis ház a szőlő mellett,
még megvan!

Juli: Mennék én János, de nem lehet.

János: Nem lehet?

Juli: Nékem már soha többé nem lehet gyerekem!

János: Nem lehet gyereked?

Juli: Most már tudod János,
ha elfogadsz így, akkor veled megyek.

János: Fogadjuk el egymást amilyenek vagyunk

Juli: Fogadjuk el egymást tiszta szívvel.

János: Gyere velem Julikám.
/Kézenfogja a feleségét és lassan elhagyják a templomot/

/Függöny/

 
III. FELVONÁS


1. Jelenet. /A szőlő melletti kis ház. Weintraub a ház előtt ül, vár. A szüretelők éneke hallatszik./

Kórus: Ősszel érik babám a fekete szőlő
Te voltál az igazi szerető.
Bocsásd meg, ha valaha vétettem,
Ellenedre babám rosszat cselekedtem.


2. Jelenet./Juli kijön a házból, tereget./

Weintraub: Azért mégiscsak megvárok az urát, Kántorné!

Juli: Megvárhatja, de ő se mond mást, mint én.

Weintraub: Az ár, amit mi adunk,
nem adja más, csak mink!

Kórus: Kinek varrod babám azt a selyem kendőt?
Néked varrom, hogy legyél szeretőm.
Négy sarkába négy szál szagos rozmaringot,
Közepibe babám, hogy szeretőd vagyok.


3. Jelenet./Weintraub, János, Kistót/

János: No lám csak; vendégünk a Szepi!

Weintraub: Volna megbeszélés veled.

János: Jó, azt lehet, várj egy kicsit.

Kistót: Akkor vállalod azt a kis munkát, János?
Azt a kis kapálást,
azt a kis kaszálást...

János: Jó, akkor ünnep után
elvégzem azt a munkát.

Kistót: Szívesen látunk tudod,
feleségem is,
a lányom is Márika.
Olyan ő, mint a feslő rózsa.

János: Akkor elvégzem, ahogy megegyeztünk.

Kistót: Nem sajnálod, hogy Böbék a papokra hagyta a földjét?
Három holdat, meg az erdőt, legelőt, házat, mindenét!
Ha az egész világot bekapálod se lesz ilyen birtokod soha!

János: Az övé volt! Azt tehetett vele amit akart.
Nem vihette a föld alá, pedig szerette volna.

Kistót: Milyen dolog az, hogy annyi földet az Egyházra hagyni?
De így van az, ha nincs gyerek!

Weintraub: Vannak elegen akiknek kell a föld!

Kistót: Akkor hát várunk János,
a feleségem is,
a lányom is, Márika...
Akkor Isten veled.

János: Minden jót Kistót uram, minden jót.
Te Szepi, adnék egy pohár bort, de nincs a háznál.

Weintraub: Ittunk mi eleget annak idején,
amikor ígértél nekem.

János: Mit ígértem én?

Weintraub: Adtad a szavad, hogy eladsz nekem ez a ház!
Hogy eladsz ez a kis kutyaól.

János: Kutyaól?
Virág van az ablakába,
emberek laknak benne.

Weintraub: Emlékezz a kocsmában ittuk a kadarkát,
a szőlődet is ott vettem meg.

János: Részeg voltam.

Weintraub: És mondtál, eladsz nekem ez a kis ház!

János: Részeg voltam, éjjel nappal...

Weintraub: És mondtad adsz el ez a koszos kis ház!

János: De annak már vége.

Weintraub: Micsoda? Vége?

János: De annak mindörökre vége!
A ház nem eladó!

Weintraub: Van ez az utolsó szavad?

János: A legutolsó!


5. Jelenet./Juli, aki ételt tesz az asztalra/

Weintraub: Ha mégis adod el,
csak szóljál, én veszem meg./el/


6. Jelenet./Juli, János, később játszó gyerekek/

János: /Enni kezd... abbahagyja... Julit nézi.../
Miért nem eszel te is?

Juli: Nem kell.

János: Mi bajod?

Juli: Semmi.

János: Hetek óta nem eszel,
nem alszol,
mondd mi van veled?
Szóltam a doktornak, jöjjön és vizsgáljon meg.

Juli: Nincs nekem semmi bajom,
nem kell ide orvos.

János: Akkor egyél.

Juli: Nem kell,
nem kívánom.
De te egyél, hogy bírd a munkát.

János: Az én munkám olyan, mint az ököré!
Mindig csak a máséba!
Azt sem tudom miért teszem?
Azt sem tudom kiért teszem?
Te meg csak járkálsz, sóhajtozol,
és engem nézel... csak nézel.
Mit nézel rajtam állandóan?

Juli: János!
Mi lenne, ha meghalnék?

János: Miket beszélsz?

Juli: Mindkettőnknek jobb lenne, János...
Akkor kereshetnél magadnak másik asszonyt,
olyat, aki nem volna így mint én.
Szépen eltemetnél,
kicsit megsiratnál...

János: Nem hallgatlak tovább,
inkább elmegyek hazulról.

Juli: Ne menj el János, inkább hallgatok.

Gyerekek: Süss fel nap,
fényes nap,
kertek alatt a ludaink
megfagynak.

Süss fel nap,
fényes nap,
kertek alatt a kis bárány
majd megfagy.
Süss ki kopasz kert alá,
Bújj be hideg föld alá,
Süss fel! Süss fel! Süss fel tavasz napocskája
Mosolyogj le a világra

Süss fel nap,
fényes nap,
kertek alatt kislibáink
megfagynak.

Juli: Mégis jobb lenne, ha elmennék,
jöhetne helyembe más.

János: Megbolondított az anyád a füveivel,
meg Zsuzsi az utolsó ítélettel.

Juli: Akkor nem bánnád, ha az asszony nézne.
Te is szívesebben néznéd.
Hiába mondtuk, hogy elfogadjuk egymást,
a természet rendje ellen nem tehetünk semmit.
A Kistót Márika való hozzád.

János: A Kistót Márika való hozzám?
Miket beszélsz?

Juli: A Kistót Márika szép is, jó is,
piros arcú, nagy szemű lány a Márika.
Dolgos is, tiszta is és szelíd
és szelíd...

János: Az anyád tett taplót a füledbe,
vagy az a másik sunnyogó, a jehovista?
Elkergetem őket innen.

Juli: Nem mondtak ők nekem semmit,
tudom én magamtól is.

János: Itt az anyád.
Ha jön a doktor, ne ellenkezz./Készül elmenni/



7. Jelenet./Böbékné/

Böbékné: Jó napot.

Juli: Jó napot édesanyám.

János: Hozta Isten.

Böbékné: Valahányszor jövök
te mindig elmégy édes fiam.

János: Azelőtt örült, ha mentem.
Még küldött is.

Böbékné: Az akkor volt,
de régen volt...

János: Juli fejét meg ne beszélje tele,
mert kitiltom innen!/elmegy/


8. Jelenet./Juli, Böbékné/

Böbékné: De halovány vagy édes lányom, Julikám.

Juli: Mit hozott már megint?
Dudvát, giz-gazt?
Nem ér az semmit.
Megmondta a doktor.
Emberi ész nem segíthet,
nem használ semmi itten.

Böbékné: Ha ezeket a füveket megfőzöd,
Kelet felé fordulva megiszod,
Meglátod, majd meglátod,
Gyermeket ád az Isten.
Nagy titka van a füveknek,
Azt még a piókás szüle sem ismeri.

Juli: Tud ő más titkot eleget.
Attól pusztult el az én életem.

Böbékné: Megfordulhat minden...

Juli: Nem boldog az én uram velem,
tudom, hogy szívét titokban mi nyomja.
Jobb lenne neki, ha elmennék örökre.

Böbékné: Csodafüvek ezek,
titkos erő van bennük.
Egy kis zsálya, egy kis mályva,
kásavirág, meg réti pipitér,
zsenge réti pipitér.
Titkos erő munkál bennük,
tested lelked hittel add át és meggyógyítanak.

Juli: Ha nékem gyermekem lehetne...
Nem egy, nem kettő - három,
hanem annyi, amennyit az isten ád!
Ha körülvennének,
rám nevetnének,
ölembe másznának,
János térdén hintáznának...
Végtelen boldogság lenne az életünk.
Sokszor magam előtt látom az én Józsikámat...
Édesanyám! Kedves édesanyám!
Nem bocsátja meg az Isten ami bűneinket!
Sem a magamét, sem a magáét, sem az apámét!
Kárhozat rajtunk, azért amit tettünk!
Nem lehetünk többé ártatlan emberek!

Böbékné: Egy kis zsálya, egy kis mályva,
kásavirág, meg réti pipitér,
zsenge réti pipitér.

Juli: Az orvos megmondta;
nem ér az semmit.

9. Jelenet./Zsuzsi/

Zsuzsi: Békesség.
Békesség e háznak.

Böbékné: Ha békesség lenne, te nem járnál ide.
Zsuzsi: Juli! Beszédem van veled!

Böbékné: Tudom mit akarsz!
El akarod csábítani az urától!
Mert te is elhagytad a hites uradat!

Zsuzsi: Az Istenhez hívom a gyülekezetbe.

Juli: Nem kell engem elcsalni,
Megyek én magamtól is.


10. Jelenet./Orvos/

Orvos: Jó napot asszonyok!
No, hát maga az a nagybeteg szép menyecske?
Megkért az ura, hogy vizsgáljam meg.

Juli: Nem vagyok én beteg doktor úr.

Orvos: Azért nem árt, ha megvizsgálom.
Jöjjön szépen.

Böbékné: Nem árt, bár tudjuk, hogy nem is használ.
/Juli és az Orvos bemennek a házba/


11. Jelenet./Böbékné, Zsuzsi/

Zsuzsi: Jobb, ha Juli velem jön,
itt csak megbetegítik
a pusztulás házában.
Isten verése ez rajta
A paráznaságért.

Böbékné: Paráználkodik? A hites urával?
Te Jehova bolondja!
De nem is vagy te bolond, csak tetteted.
Azért kell neked a lányom,
hogy dolgoztasd és kiszolgáljon,
te áhítatos fekete kánya!
Fél szemmel az égre kacsintgatol,
De nagyon is tudod mi válik hasznodra.
Pusztulj innen te gonosz lélek!


12. Jelenet./Juli, Orvos/

Juli: Mondtam doktor úr, nem vagyok én beteg.

Orvos: Nem is betegség ez kedveském,
Csak a Böbék Samu dolgába
szólt bele az Úristen;
gyereke lesz magának fiatalasszony!

Juli: Az álmom!
Gyermekem lesz!
Gyermekem lesz újra!
De hát doktor úr mondta…

Orvos: Tévedhet az orvos is
és örül, hogy győzött
az Élet nagy csodája,

Böbékné: Unokám lesz, unokám!

Orvos: Hála Isten, hogy így esett.

Juli: Ó, gyermekem lesz újra!

Böbékné: Lányom gyermeked lesz újra!
Julikám, megáldott az Isten!

Orvos: Most aztán vigyázzon a lányára Böbék néni!
Nehogy megint „leessen” a létráról!

Böbékné: Unokám lesz, unokám!
Micsoda öröm, hála a gyógyfüveknek.

Orvos: Csak arra jól vigyázzon
nehogy megigya valaki./El/

Böbékné: Egy kis zsálya, egy kis mályva,
kásavirág, meg réti pipitér,
zsenge réti pipitér,
jó szívvel adom…/most veszi észre, hogy az Orvos elment/


13. Jelenet./Orvos nélkül/

Zsuzsi: Megver az Isten, ha nem jössz a gyülekezetbe!

Böbékné: Pusztulj innen, te áhítatos fekete kánya.

Juli: Menj békével Zsuzsi,
te valóban üzenetet hoztál,
köszönöm.

Zsuzsi: Az utolsó napon vár rátok a gyehenna!
De a tiszták ruhája fehér lesz, mint a hó.
Orcájuk ragyog majd, mint a nap.
Békesség.


14. Jelenet./Zsuzsi nélkül/

Böbékné: János! János!
Gyere gyorsan!
Siess már!

János: /kintről/Mit akar megint?

Böbékné: Lesz már unokám,
ringathatom majd a gyereket.


15. Jelenet./János, később a Kórus/

János: Mi a baj, mit akar megint?

Böbékné: Nézd csak Julikát.

János: Mit nézzek rajta?

Böbékné: Hát nem látod?
Valóban nem látod?
Megáldotta az Isten.

János: Mit tett vele az Isten?

Böbékné:     Még mindig nem érted?
Te kuka!
Megáldotta az Isten!
Áldott állapotban van a feleséged!

János: Áldott állapotban van a feleségem?
Igaz ez?
Lehet az?
Megáldott az Isten Julikám?

Juli: Megáldott, megáldott,
Megáldott.

Kórus: Isten áldása rajtatok.
Megáldott, megáldott.

Juli: Megáldott, megbocsátott!

János: Megáldott, megbocsátott!

Juli: Megbocsátott nekünk!

János: Megbocsátott nekünk!

Kórus: Megbocsátott nektek.

Gyerekek: Bújj, bújj zöld ág,
zöld levelecske,
nyitva van az aranykapu
csak bújjatok rajta.

Bújj, bújj zöld ág,
zöld levelecske,
nyitva van az aranykapu
által megyünk rajta.
Ujjujjujjujjuj!

Kórus: Árad a fény,
árad a világra.
Győzött az Élet nagy csodája!

Böbékné: Életet csak Élet adhat!

Kórus: Életet csak Élet adhat!
Életet csak Isten adhat!
Mert Ő az Élet!

Juli, Böbékné, János: Mert Ő az Élet!

Kórus: Mi pedig az Élet szolgálói vagyunk.

Juli, János: Megáldott és megbocsátott.

Kórus: Békesség szálljon e házra!
Úgy legyen!


/Függöny/