Csak külső, független szemlélője vagyok a művészeti ideológiák mentén tömörülő szakmai maffiáknak, irányzatos érdekszövetségeknek, de bennük részt nem veszek. Azt az üzleti érdekből felkapott jelszót is elutasítom, amely a korszerűséget és a modernséget mindenek felettinek, kizárólagos fontosságúnak tartja. Az árucikkek, fegyverek, találmányok elavulhatnak, de az igazi művészeti termék időtlen, képes a mindenkori jelenhez szólni, anélkül, hogy elveszítené tartalmának gazdagságát. A zenei anyagot ma is, mint a múltban, művészi renddé, emberi szépséggé, valamint erkölcsileg magasrendű életérzéssé kell formálnunk, ez a tevékenység nemcsak törekvésem, de kötelességem is.

Az Élet megmentése a Földön csak közösséggé nemesedett emberek tudatos tevékenysége által lehetséges. A művészet nem vállalhatja a politikum és a tudomány szolgálatát, mert e két szféra azt eredeti medréből kifordítja, szándékaitól eltéríti, katartikus erejétől megfosztja. E méltatlan szolgálatban a zene sem teljesítheti eredeti teremtő hivatását, a szépség ápolását, az emberi lélek és szellem felemelését, megtisztítását, a párbeszédet a köznapi és transzcendentális világok között. Érdekes módon, a tudósok is többnyire Bachért, Mozartért rajonganak. Hogy milyen lesz a jövő, a folytatás, az rajtunk, ma élő zeneszerzőkön múlik. Nem tartható az, hogy egy kis lélekszámú elit mindenható kinyilatkoztatást tesz és megmondja, hogyan kell komponálni ma vagy holnap. Az utat mindnyájunknak magunknak kell megtalálnunk. A többféle út, a lehetséges igazságok árnyalt változatai, a sokféle nemzeti gyökér, szivárványszínű gazdag termést ígér. Az emberiség hatalmas kórusában minden eredeti hangra szükség van. A ma élő művészek közösen szövik azt a csodálatos szőttest, amely korunkban a Föld hangja.  Kitüntetés számomra, hogy e teremtő munkában részt vehetek.

1990.